Rossz vevőnek kínálta a vape-et, bukott a piaci üzlet
Már a kecskeméti piac bejáratánál e-cigarettával kínálta meg az adóellenőröket egy férfi. Azt hitte, vevőket fogott – ötvenezer forintos üzlet lett belőle, aztán jött a kellemetlen meglepetés. Az ellenőrzés végére három árus bukott le, és még egy gazdátlan zsák is tartogatott meglepetést.
Fizettek, aztán felfedték magukat
A vásárlónak álcázott revizorok nem utasították vissza az ajánlatot: 11 e-cigarettát vettek a férfitól, összesen 50 ezer forintért. Amint a pénz gazdát cserélt, elárulták, kik ők. Közben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei is megérkeztek.
A többi standnál is körülnéztek, és kiderült, hogy mások is árulnak tiltott, ízesített vape-eket. Három eladótól összesen 106 darabot foglaltak le, több mint 1,2 millió forint értékben – derül ki a NAV közleményéből.
Az árusok ellen jövedéki eljárás indult, vagyis az ilyen termékek forgalmazására vonatkozó szabályok megsértése miatt vonhatják őket felelősségre. Jelentős bírságra számíthatnak. A próbavásárlásnál lebukott férfi ráadásul adószám nélkül értékesített, ezért külön is több százezer forintos bírságot kaphat.
A zsák gazdája nem jelentkezett

A pénzügyőrök már kifelé tartottak, amikor egy konténer mellett heverő, feltűnően szögletes zsákra figyeltek fel. 600 doboz, magyar zárjegy nélküli cigaretta lapult benne, több mint 1,5 millió forint értékben.
Elképzelhető, hogy a tulajdonos az ellenőrök láttán inkább megszabadult a szállítmánytól, de ezt egyelőre nem tudni biztosan. A cigaretta a NAV bűnjelraktárába került, ebben az ügyben ismeretlen tettes ellen indult jövedéki eljárás.
Forrás: NAV
Olvasd el ezt is: Hangoskodtak, bukott a cigibiznisz