Mielőtt Osztapenko kapcát cserélt volna

Mint mindig, most is utolsónak parkol. A telep kihalt. Még kiegészít egy néhány adatot a menetlevélen, összecsomagol, és a tornasorban parkolt munkagépek között, a munkaszüneti, merev csendben a diszpécseriroda felé igyekszik.

– A Főnök csak miattad nem távozott – mondja a kis köpcös, mindig mosolygós diszpécser. Ma valahogy mégsem mosolyog, inkább mintha vigyorogna.

– Valami nagyon fontos lehet. Vagy dicsérni fog, vagy valamiért le leszel baszarintva.

A geng ajánlata

Az overallos stramm fiú rándított egyet a vállán. A hír számára közömbös. Alig egy pár hónapja van itt, viszont ez idő alatt sok minden történhet. A párnázott ajtón illedelmesen bekopog.

Semmi válasz.

Lenyomja a békebeli rézkilincset.

Zárva…

Hátulról tompa fájdalom hasított belé.

– Hogy lehetsz ilyen szemét! – üvöltötte a Tökös, kezében a kultikus gumibottal. Egyedül szállsz rá, mint a dögkeselyű a nagy falatra…!? Ne feledd, itt vagyunk mi is, az oroszlánok… Mi is követeljük a részünket!

A fiú nem habozott. Tudata mélyén ő már készült erre a jelenetre. Sikeresen célozta meg Tököst egy jobb-egyenessel, majd előrántott egy pisztolyt. Ennek megvolt a hatása. Igazából gázpisztoly volt, de azt mások nem tudhatták…

Egy pár hete azért hívatta a főnök, mert az egyik diszpécser jelentett a fiú által megtett, indokolatlannak tűnő plusz kilométerekről. Az egy pénteki rövid munkanap volt. Ilyenkor könnyen megkörnyékezik az embert egy kis fekete fuvar¹ érdekében.

Akkor értetlenül állt a főnök előtt.

– Főnök úr, az egész város le van zárva az ötvenhatosok újratemetése miatt. Bárhogy okoskodtam, a rendőrök folyton elirányítottak valamerre. Szinte az egész várost meg kellett kerülnöm.

Okulva a történteken, szintén pénteken, a Kádár temetésének napján hivatták. Alaposan utánanézett, megtudta, hogy csak a Mező Imre utat zárták le. De speciel most fogalma sem volt, miért hívatják. Szankcionálható disznóságokat a legtöbbjük csinál, de nem mindegyikről szereznek tudomást.

Azon a napon, amelyen először lépett be azon a bizonyos párnázott ajtón, a Főnök hellyel kínálta.

– Gyere csak, te kis friss hajtás – invitálta gúnyos mosollyal…

A fiú nem értette a célzást.

– Hogy érzed magad nálunk?

– Semmi különös.

A fiút kíváncsivá tette a kérdés.

„Vajon hová akar ez kilyukadni?”

Őt jelenlegi státusa okán állítólag figyelik. Hiszen disszidensnek számított. Másfél esztendő németországi tartózkodást követően hazajött.

– Nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyem – indokolta. – Meg aztán odakint, a Lajtán túl is azt szajkózták, hogy Magyarországon előbb-utóbb vége a kommunizmusnak. Végül is büntetlenül haza lehetett jönni.

Csak Frici bácsi többedmagával nem hitt a változásokban.

– Tudod, mikor mennek el innen a ruszkik?… – tette fel költőinek szánt kérdést.

– Amikor Osztapenko százados kapcát cserél.

Pontosan az M1-es felé haladtak. Osztapenko² szobra mellett.

– Hallom, a napokban konfliktusod volt a genggel! – jegyezte meg a főnök.

Ügyes, talpraesett ifjú vagy – kezdte mondókáját a Főnök. – Viszont azt csiripelik a verebek, hogy a minap ezek a csirkefogók rád szálltak.

– Semmiség – legyintett a fiú. – Félreértések mindenütt lehetnek.

– Vigyázz, fiam, ezek hétpróbások. Ezektől becsületesebbek raboskodnak Vácott. Talán jobb is, hogy egyelőre Frici bácsi is kipontozódik. Eddig is csak azért nem buktatok le a piával, mert miattad nem ellenőriztük. Igen. Frici bácsi a spanja. A mindent tudó rakodó.

Igen, a „régiek” – a geng³ – a minap az öltözőben rátapadtak.

– Sürgősen adjál túl a havi kvótából valamennyi üzemanyagon! Ha nálad kevés a fogyasztás, mi mindnyájan lebukunk… Itt nem megy a stréberkedés! – szólította fel a Tökös.

– Ez nagyon is rizikós… és különösen engem megfigyelnek. – farkalódott…

A sűrűsödő légkörben a fenyegetettség fuvallata fűszerként vegyült.

– Majd meglátom, mit tehetek – bizonytalanodott el, látván, hogy egy néhányan baseballütőkkel közelítenének.

A Tökös fenyegetésnek szánva, de nem túl erősen ráhúzott a fenekére egy házilag gyártott gumibottal.

A Tökös inkább valamilyen motoros banda meghatározó vezérbikájának nézett ki, mint teherautósofőrnek. Nagy, melák, elhízott alkat, fekete-fehér kendővel leszorított, hosszú, zsíros hajjal.

– Kezdetnek ennyi! – sziszegte, sűrűn kapkodva a levegőt, megálljt jelezve a fenyegetően közelítő társainak.

– Ne feledd, a héten bizonyítanod kell!

A fiú képtelen volt nem emlékezni az incidensre. Azt latolgatja, hogy a Főnök mennyire informálódott ebben az ügyben.

Valahogy ki kellene siklani ebből a slamasztikából.

– Csak azért féltelek a többiektől – folytatta a Főnök –, mert neked nem sok fogalmad van erről a bagázsról. Velejéig romlott társaság! Ők távoli fuvart nem vállalnak. A hivatalos munkaidő, mint tudjuk, tizennégy óráig tart. Amint te is tudod, a túlórákat a megtett kilométerek arányában a cég külön fizeti. De a genget az nem érdekli. Van ez a munkahelyük, alapfizetéssel, és abból élnek, amit napközben a városban és azon kívül összelopkodnak és csencselnek. Mindenhol összeszedik, ha kell, mindenhonnan lopkodják a színesfémet. Az üzemanyaggal is manővereznek… Meglátom, hogyan fogadják majd a küszöbön kopogtató privatizációt. Legalábbis azok, akiket a leendő főnökség megtart, és nem selejtez ki. Ha lehet, ne feküdj le ezeknek!

Erre mit lehetne mondani?

Aki nem állt be a sorba

Frici bácsi, a fiú spanja is, vidékről ingázott. Nagyon korán kellett kelnie, hogy hatkor aláírhassa a jelenlétit. Fürge, hibrid habitusában elvárosiasodott paraszt ember, aki tudott, amit tudott, de fejében ott volt a főváros térképe. Ő volt a GPS eleven előfutára. Sajnos, az öreg gyengéje a pia. Nem is nagyon talált gépkocsivezetőt, akinek az ő személye imponált volna. Ugyanis, ha rajtakapták a rakodót ivászaton, hiába az nem ivott, a sofőrt is büntették.

Az öreg szenvedélybetegségét figyelmen kívül hagyva a fiú a sorsra bízta a problémát. Frici bácsi boldog volt, hogy a fiúval dolgozhat. Csak az nem hagyta nyugodni, amit a geng is kitárgyalt, hogy a fiú, közel másfél év után, miért hagyta ott Németországot?

Az öreg ezt a témát szinte naponta firtatta.

– Milyen arany életet tudtál volna ott megalapozni a Pöszivel!

Az öreg, azon kívül, hogy ismer minden útvonalat, még azt is tudta, hogy merre vannak az „ideiglenesen itt állomásozó” szovjeteknek fenntartott üzletek. Sőt, a főváros nyugati végében felállított szobor, Osztapenko századosról is tudott egyet és mást. Hogy az mikor cserél kapcát, ő sem tudta megjósolni.

Gyanús körülmények között az öreg váratlanul beteget jelentett. A fiú egy hetet rakodó nélkül dolgozott.

Egész héten kerülte a genget. Nem volt nehéz, mert eddig is ő érkezett a legkorábban, és sokszor már halványan sötétedett, amire leparkolt. Minden fuvart elfogadott. Kell a pénz, és neki tervei vannak! A keresete nem volt főnyeremény, de a túlórákat hozzáadva elfogadható.

Magáról keveset beszélt, hiába kérdezgettek. A németországi életébe pláne nem engedett betekintést. Főleg az illetékes hatóság, amely időnként civilben felkereste. A puhatolózás tárgya: bizonyos német, nem épen tiszta üzleti kapcsolatok.

Szimultán keresték fel a barátnőjét, Pöszít, ugyanazokkal a kérdéssorokkal. Ezt ők odahaza mindig megbeszélték úgy, hogy a civil hatóság messzire nem ment el vele.

Pöszi, soroksári sváb lány volt, akit a fiú még kint ismert meg. Majd együtt jöttek haza…

E kapcsolatáról a fiú sosem beszélt. Érdekes, az ötvenhatosok újratemetése óta a civil hatóság mintha már békében hagynák őket.

A Bleki névre hallgató rakodó srác nem volt ismeretlen számára. Kreol, vidéki, ingázó gyerek. Érezhető, hogy már hosszú ideje jó kapcsolatot ápol a genggel.

Őt osztották be hozzá, szállító munkásnak titulált rakodónak.

De Bleki a kötelező nyolc óra után nem szívesen maradt tovább. Még az sem érdekelte, hogy a befejezetlen nyolc elemijének dacára a túlórákkal sokkal többet kereshetne…

Műszak után rohant a VAK TROMBITÁS névre hallgató sarki krimóba, ahol a geng tagjai úgymond melegítették számára a helyét.

A fiú a genggel is Blekin keresztül kommunikált, megemlítve, hogy talált egy maszek szállítmányozót, aki vevő lenne az áron aluli gázolajra.

A fiúnak fogalma sem volt, hogy a Tökösék hol és mi módon passzolják el. Mindenki tudja: a maszek szállítók kóbor, itt állomásozó szovjet katonáktól nagyon is áron alul vásárolnak.

Másnap a Tökösék, a diszpécserirodában felettébb kedvesek voltak vele. Titokzatos mosollyal poénkodtak. Mintha valahogy ösztönözni akarták volna.

– Gyerünk, fiú! Tedd meg az első lépést!

Ezt így nem mondta ki senki, de benne volt a levegőben.

Majdnem a kerület határában egy parkoló mellett a talponálló kamionos büfé üzemelt. A szöszi pincérlány nem volt pösze, de mégsem Szöszinek, hanem Pöszinek szólították. Pöszi, csinosnak mondható, de hízásra hajlamos, kissé szeplős női jelenség a húszas éveinek végén.

Bleki most látta először, de azonnal észrevette, hogy a szőkeség és a „főnöke” között van valami.

Ahogy lanyhult a büfé forgalma, Pöszivel félrevonultak, és valószínű, hogy titkokat suttogtak egymás fülébe. Bleki csak annyit hallott, amennyit a párbeszéd végén a lány mondott.

„…a tanácsház épületének takarásában… Már meg lesz lazítva. Frici bácsi már gondoskodott róla.”

– A csajod? – kíváncsiskodott Bleki.

Amikor eltűnt a bronz tábornok

Hétfő reggel az információk gyújtó zsinórján sistergett a hír, ami robbanni készült; a hétvégén a „bronz tábornok fedezékbe kényszerült”.

A hír egymagában kevésbé értelmezhető.

Tökösék rákérdeztek a fiúra is.

– Biztosan a tábornok elvtárs tiszteletét tette a Kádár elvtárs temetésén, és nem talált vissza – válaszolt cinikusan.

Majd később alkalmat találtak, hogy berángatták Blekit is a mellékhelyiségbe. Gumibottal fenyegették:

– Mit tud a hétvége eseményeiről? Ki tüntette el a hétvégi éjszakák leple alatt a „bronz tábornokot”?

– Őt péntek délután a fiú kitette a Keleti pályaudvar közelében. Ő ingázik. Ő semmit sem tud a bronz tábornokról…

A bronz tábornok képtelen volt túlélni a kezdődő rendszerváltás előszeleit. Ez az a periódus a térség életében, amikor mindenki visz mindent. Mindent, aminek úgy tűnik, hogy nincs megnevezhető gazdája. A „tábornok úr” is ide tartozott…

Lehettek érdemei földi karrierje során, ezért a regnáló rendszer markáns bronzszoborral emlékezett meg róla.

De érkezőben vannak az új fiúk.

A feldarabolt bronz-tábornok eladott elemeiből sokáig lehet lesz pénzelni…

Osztapenko: a budaörsi Osztapenko-szobor a kommunista korszak egyik legismertebb jelképe volt. Volt egy közismert mondás: „Majd akkor mennek ki a ruszkik, amikor Osztapenko kapcát cserél.” Vagyis:”Soha.”

1. Fekete fuvar: a hivatalos munkaidőben, a munkáltató járművével, engedély nélkül vállalt magánszállítás, amelyért a sofőr saját zsebre kapta a pénzt.
   ↩︎
2. Osztapenko: a budaörsi Osztapenko-szobor a kommunista korszak egyik legismertebb jelképe volt. Volt egy közismert mondás: „Majd akkor mennek ki a ruszkik, amikor Osztapenko kapcát cserél.” Vagyis:”Soha.”
   ↩︎
3. Geng: az angol gang (banda) szóból származó szlengkifejezés. A történetben a gépkocsivezetők összetartó, illegális ügyletekben részt vevő csoportját jelöli. Egyes munkaközösségekben a kifejezést fuvarozókra, taxisokra vagy más összetartó sofőrtársaságokra is használták. ↩︎

Hangulatvideó: https://youtu.be/pO_7Ehl_kds

Olvasd el ezt is: A tizenegyedik parancsolat https://hiszemhalatom.hu/2026/07/19/a-tizenegyedik-parancsolat/