A farkasokat már kilőtték

 Amikor a mesebeli Nagymama életkorára eszmélt, már ükanya korban vegetált. Valószínűleg már jó maga sem tudta, hány éves. Azért ükunokája, Tini-Piroska legalább havonta, rikító metálos szerelésében, majdhogynem ciklikusan meglátogatta. A látogatás rendszerint a nyugdíjfolyósítás napjára esett. Bevásárolt, lerendezte a számlákat, takarított és feltöltötte Nagyi mobilkártyáját.

– Vegyél magadhoz is pénzt! – szorgalmazta a Nagyi. – Én úgysem költök semmire. Legfeljebb tejet és kenyeret veszek… no meg néha egy-egy kis sütit – mondta huncutul mosolyogva.

A magány ára

Tini-Piroska csak még erre várt. Amilyen viharosan érkezett, olyan elánnal is távozott, de előtte minden alkalommal nyomatékosan figyelmeztette az idős asszonyt, hogy se a kaput, se a bejárati ajtót ne nyissa ki senkinek. A Nagyi sajnos hajlott rá, hogy bárkit beengedjen. Hiszen már olyan rég nem beszélgetett senkivel. Olvasni már nem bírt. Egész nap, a decibeleket nem spórolva, rádiót hallgatott, mert a TV képernyőjén is csak árnyakat érzékelt. Bizony, gyakran megtörtént, hogy csengetésre be-be engedett egy-egy ordas küllemű egyént a társasházba. De szerencsére eddig nem mindegyik jutott fel az ötödik emeletre.

Történt egy alkalommal, hogy könnyű fémvázas járókeretével eltipegett tejet és kenyeret vásárolni. Az ilyen kiruccanások sajnos rendszeresen próbára tették lelki és fizikai erejét. Visszatértekor bár támolyogva, de gondosan bezárta maga mögött a bejárati ajtót. Már készült egy cseppet lepihenni, hogy egy kis erőt gyűjtsön, amikor a bejárati ajtón valaki erőszakosan és kitartóan csengetett. Még élt benne az a bizonyos veszélyreflex, amit egykoron, a régmúlt időkben a közismert farkastámadás váltott ki belőle. Most is mintha az időktől megkövült tudata mélyén élesen megszólalt volna egy vészcsengő. De hát már réges-rég olvasta, hogy a farkasok évtizedek óta kipusztultak. Állítólag azért van manapság nagy szükség a vadászokra, hogy szabályozzák azt a valamit… izé… biológiai egyensúlyt.

Amikor a farkas visszatér

Végül a kíváncsisága kerekedett felül. Ajtót nyitott. Ott állt az ajtóban Farkas, akit hirtelen nem ismert fel. Nem csoda, hiszen jól szabott öltönyére vett fehér orvosi köpenyben, sztetoszkóppal a nyakában gonoszul vigyorgott.

Magabiztos volt.

– A háziorvos megbízásából jöttem – mondta nyomatékkal. Már benn is volt a lakásban. – Az ön előrehaladott korára való tekintettel meg kell vizsgálnom, és le kell ellenőriznem a gyógyszereit.

Az idős asszonynak eszébe sem jutott ellenkezni.

– Tegye szabaddá az egyik karját – utasította ellentmondást nem tűrően.

A Farkast már csak eszmélete utolsó szikráival ismerte fel, mivel a doki ruhás toportyán altatót fecskendezett a szabaddá tett karjába.

Talán egy napot és egy éjszakát feküdt eszméletlenül. Hidegre és ajtócsapkodásra ébredt. A bejárati ajtó nyitva tátongott, és a folyosó huzatja olykor-olykor eljátszadozott vele. Fázott, és elsőre nem tudta, mi történt. Kikecmergett az ágyból, ahol eddig ruhástól feküdt. Körbetipegett a harminckét négyzetméteren. Mindenütt felfordulás, mindenét elvitték. Eszébe jutott a mobiltelefonja, amit mindig a párnája alatt tartott. Azt nem vitték el. A Tini-Piroska megtanította, csak egy gombot kell megnyomnia, és már fel is tudta hívni. Szigorú férfirobot hang tudatta, hogy az egységek elfogytak… Ezt nem értette. Kivánszorgott a folyosóra. Becsengetett a legközelebbi szomszédhoz.

Egy óra múlva Piroskák generációi képviseltették magukat a kis emeleti lakásban.

– Azonnal telefonálni kell a rendőrségre! – mondta az egyik.

Valószínűleg a rémhírtől sokkolva senki sem hozott telefont.

– Itt van az enyém – nyújtotta át Nagyi Tini-Piroskának. – Amikor én hívtalak, egy goromba alak válaszolt. Próbáld meg te is, hátha hozzád kedvesebb lesz.

Hangulatvideó: https://youtu.be/Uzrx3oYfpHU

Olvasd el ezt is: A feledhetetlen évszázad – apropó Trianon! https://hiszemhalatom.hu/2026/05/31/a-feledhetetlen-evszazad-apropo-trianon/