Kampányplakátokra mehetett az ötmilliós támogatás
Hagyományápolásra kapott ötmillió forintot egy budapesti alapítvány, a NAV gyanúja szerint azonban kampányplakátokra ment a támogatás. A pénzügyi nyomozók öt helyszínen kerestek bizonyítékokat.
Másra szánták az ötmilliót
Az alapítvány a 2024-es önkormányzati választások előtt jutott vissza nem térítendő költségvetési támogatáshoz. A pénzt a székhelyével azonos kerületben többek között a polgári hagyományok ápolására és a közéleti részvétel ösztönzésére használhatta volna fel.
A nyomozás eddigi adatai szerint ehelyett pártpolitikai kampányanyagokat készíttettek belőle. A plakátokat a választás előtt osztogatták, vagyis a NAV szerint a támogatásból kampánytevékenységet finanszíroztak. Erre a támogatói okirat nem adott lehetőséget.
Öt helyszínen kerestek bizonyítékot
A NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A pénzügyi nyomozók öt helyszínen jelentek meg kutatások és lefoglalások végrehajtására.
Az alapítvány nevét, az érintett kerületet és a pártot a közlemény nem nevezte meg. További részleteket a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közöltek.
Forrás: NAV
N.A.