A diófélék nem ellenségek: új kutatás cáfolja a régi tévhitet

A magvak és diófélék fogyasztása nem növeli a vastagbélgyulladás (divertikulitisz) kockázatát – sőt, akár védő hatásuk is lehet. Ez szembemegy azzal az évtizedes hiedelemmel, hogy a mogyorófélék és magok fogyasztása veszélyes lehet a bélrendszerre, erre világít rá a Semmelweis

Régi tévhit, új bizonyíték

Sokáig azt tanácsolták azoknak, akik vastagbélgyulladásban szenvedtek, hogy kerüljék a magvakat, mert azok további gyulladást okozhatnak. Kutatók azonban több mint 800 ezer ember adatait elemezték, és nem találtak kapcsolatot a magfogyasztás és a betegség között.
Sőt, a mogyorót, diót, mandulát vagy napraforgómagot rendszeresen fogyasztók esetében akár 25%-kal kisebb eséllyel alakult ki gyulladás.

Szakmai körökben úgy vélték, hogy ezek apró darabjai a bélfal tasakjaiba szorulhatnak és gyulladást okozhatnak, pedig ezt semmilyen komoly bizonyíték nem támasztotta alá” – mondta dr. Konstantinos Voniatis, a tanulmány első szerzője, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika rezidense. „Bár az utóbbi években több kutatás megkérdőjelezte ezt a hiedelmet, a betegek még ma is gyakran kapnak ellentmondásos tanácsokat. Vizsgálatunk összefoglalja a rendelkezésre álló bizonyítékokat, és segíthet végleg tisztázni ezt a mítoszt.”

A vizsgálat kilenc korábbi kutatás adatait elemezte, és arra jutott, hogy a mérsékelt, heti két adagnyi (kb. 28 g/adag) magfogyasztás enyhén csökkentheti a divertikulitisz kialakulásának kockázatát.
A kutatók szerint a korábbi figyelmeztetések megalapozatlanok voltak – nincs bizonyíték arra, hogy a magok apró darabjai gyulladást okoznának a bélfalban.

A vastagbélgyulladás egyébként az idősebb korosztályt érinti: az 50–59 évesek 15–30%-ánál, a 70 év felettiek akár 60%-ánál jelennek meg a bélfalon kis tasakok. A betegek kb. 10%-ánál alakul ki életük során gyulladás. 

Mit tehetünk a megelőzésért?

A szakemberek szerint a legjobb védekezés továbbra is az egészséges életmód:

  • rostban gazdag étrend (zöldségek, teljes kiőrlésű gabonák, magvak),
  • rendszeres mozgás,
  • egészséges testsúly fenntartása,
  • a dohányzás elkerülése.

Tünetek (pl. hasi fájdalom, láz, székelési zavarok) esetén azonban mindenképp forduljunk orvoshoz, aki segít a megfelelő kezelési és diétás terv kialakításában.

A magvak nemcsak biztonságosak, hanem akár jótékonyak is a bél egészségére. A mostani, friss kutatás segít végleg leszámolni azzal a tévhittel, hogy a diófélék kerülendők – épp ellenkezőleg: mértékkel fogyasztva hozzájárulhatnak az egészséges emésztéshez.

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem;

Olvasd el ezt is: Magyar áttörés a rákgyógyításban https://hiszemhalatom.hu/2025/11/05/magyar-attores-a-rakgyogyitasban-uj-vegyuletet-fejlesztett-az-elte-es-a-hun-ren-ttk/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük