Egy pultos az éjszakában 

„Az erkölcs és az igazság mindig a pénz mögött sunyit.”
(Egy anonim partiumi remete konklúziója.)

Éjszakai műszak

A jatt-centrikus hazai vendéglátás az identitását kereső új társadalmi berendezkedés légüres terében élte virágkorát. Ez már konklúzió;

Azon korszak emberei ebben éltek, és tényként fogadták el, mint az a férfi, aki bárpultosként mindig éjszakás volt. Itt sínylődött, este héttől – tizenkét órán át – másnap reggelig, ennek a modernnek megálmodott, szocreál torzó, éjjel-nappal nyitva tartó presszóban. Kinn a homlokzaton a foghíjas neonreklám: …NETT P.ESSZÓ. A tulaj feleségét hívták Zsanettnek, akit a férjén kívül, akárcsak Colombo feleségét, életnagyságban még eddig senki sem látott.

Mivel jövedelme kizárólag a jatton alapult, a férfinak, aki mindig éjszakás volt, állandóan résen kellett lennie. Az úgymond vegyes összetételű vendégkört ugyancsak ki kellett ismernie. A közeli lakótelep frissen leszázalékolt vagy munkanélküli panelpatkányai messze távol álltak a jatt fogalmától. Ők inkább a potyára hajtottak volna. Már műszakba lépésekor megörökölte őket valamelyik nappalos lánytól. A szórakoztató „feeling” zenei aláfestését a néhai Kalipso rádió állandó műsora szolgáltatta.

Az említett jövedelmet úgy-ahogy a szomszédos országok kamionsofőrjei biztosították. Kora esti érkezésüket követően leparkoltak, majd beugrottak leereszteni a gőzt. Anyanyelvükön vagy az úgynevezett nyugati nyelvek sajátos, kelet-európai pidgin egyvelegén próbálták megértetni magukat. Szokás szerint csak másnap dél körül indultak vissza, így eléggé markánsan fogyasztottak…

Egy-két pohár előidézte lazulást követően felszabadultan hangoskodtak, megteremtve egy sajátos balkáni zűrzavart. Valószínűleg ők is képtelenek voltak feldolgozni a hazájukban rájuk zúduló rendszerváltások váratlan következményeit és azok ódiumát.
Viszont jól jattoltak, és bármilyen teaszínű alkoholos kotyvalékot akár whiskyként, sok jéggel, annak árában jóízűen elfogyasztottak.

A beindult nagyüzem csúcsórájában érkezik Bea. Felül a magas bárszékre a pult bal oldalán. Íratlan törvény: ez a mindenkori hímnemű pultos csajának helye. Amolyan belvárosi totemoszlop. Vele flörtölni sem ajánlatos. Kap egy campari-juice-t, és órákon át sandán figyelve szívja hosszú, elegáns cigijeit. Olykor ismerős slágerek hallatán homályos szemekkel ritmusra ingatja a fejét. Láthatóan átnéz a pultoson, mintha az ott sem volna. Elvileg bárki csaja lehetne…

Éjfél körül a pultos az érmével működő telefonon taxit rendel a lánynak. A sofőrök is egyenként elszállingóznak. Alig egy páran lézengenek. Egy megszállott, „függő” negyvenes hölgy a játékgépet nyüstöli. Ő mindennapos esemény. A gyümölcskosár már hetek óta nem jön össze neki. A gép a robotok mesterséges, részvétlen pofátlanságával nyeli a pénzt. A nő távozása előtt még görcsösen felszippant egy angolul Véres Mariska névre hallgató, agyonfűszerezett vodkás paradicsomlevet.
– Igyál te is velem. Meghívlak. – invitálta a férfit. Arca meggyötört és szürke, szinte zabálja a szűrő nélküli cigiket. Látszik rajta: hosszú ideje nem is étkezik rendesen. Már csak a holnapban bízik.
– Köszönöm, nem, én már egy jó ideje semmit sem iszom…
– Tényleg, téged még sosem láttalak piálni… – állapította meg. – Pedig milyen jó fej vagy…

Az éjszakai életről, rablásokkal és gyilkosságokkal színezve, városi legendák gyűjteményei regélnek. A férfi a söntés mögött, ha ilyesmire gondol, jobb kezével a pult alá nyúl, ahol a Bécsből hozatott, Parabellum kinézetű gázpisztolyát tartja. E birtoklás megnyugvással tölti el.

Már hajnal lehet, mert műszakból menetrendszerűen érkezik az alkoholista főszakács. Valahol egy lőrinci vendéglőben dolgozik. Valamelyik szomszédos panelben van a garzonja. Unalmas fráter. Erősen kopaszodó negyvenes, rossz fogakkal. Meg van győződve róla, hogy beszédtémája – melynek főhőse fényes önmaga – mindenkit lenyűgöz.

Érkezésekor talán még józan és harsány:
– Száraz martinit vodkával. Nem keverve, hanem rázva.
Gőze sincs, hogy mily távol áll akármelyik James Bondtól.

Egy néhány hete minden alkalommal az aranykarkötőjét mutogatja, amelyet állítólag egy közelmúltbéli spanyol útján vásárolt. Első alkalommal húszezerre taksálta, azóta már ötvennél tartunk.

A férfit a nappali műszakra állandóan nők váltják. Minden reggel más lány. Ők nem vállalják be az éjszakát. Szakácskám mindig bevárja őket. Nagyokat jattol nekik, és mindegyiknél bepróbálkozik. A kudarcai dacára nagy az önbizalma. Tudja, hogy a férfi is, akit egész éjjel süket szövegével traktált, borravalóból él, de a váltások előtt alig ad valamit.

Bea és a múlt árnyai

Úgy tűnne, hogy az éjszakai pultos embergyűlölő. Keveset beszélt.
Beát az előző közös munkahelyükön ismerte meg. A lány magas lóról harmadéves bölcsészként mutatkozott be. „Csak egy kis zsepóért jöttem ide” – nyafogta. Szinte mentegetőzött. Egy iksszel lehetett a férfinél fiatalabb. Eleinte nem gondolta volna, hogy valaha összejönnek. A csinos lány sűrű, rózsaszín ködben lebegett. A megnyitott kirakati ablakon keresztül árulta a fagyit. Fején fülhallgató és az övére rögzített walkman. Depeche Mode, Genesis, Police számok akkordjai szüremlenek a külvilág felé is. Ő nem szólt érte, hiszen ő is csak egy alkalmazott.

– Kisanyám, ez így nem fog menni! – akadt ki a tulaj, miután a nyolcvannyolcas Alfájával leparkolt a kirakat előtt. – Csak a vevőre összpontosítunk, mert ő a király! – üvöltött a megszeppent lényre. Hatalmas, izzadt teste beleremegett. Dühödten törölgette izzadó tar feje búbját. – A VEVŐ a MINDEN, rá figyelünk, bármekkora seggfej is. A pénzed nála van!

A férfi megtanította a lánynak az olasz fagylaltgép kezelését, tisztítását, az egyszerűnek nem mondható összerakását. Később még csalni is… Elég suttyomban egy liter tiszta vízzel pótolni a rogyadozó masszát, már megvan a napi plusz bevétel, amiért érdemes azt a drága időt itt elvesztegetni.

A lány olykor hálás pillantásokkal és semmitmondó, leereszkedő mosollyal kompenzálta. Olykor be-benézett hozzá az állítólagos állandó barátja.

– Norbi! – tolta közömbösen üdvözlésre hanyagul jobb mellső végtagját. Egy Unicumot kért, mint később kiderült, a lány kontójára. Korban a lányhoz illő, akár jóképűnek is mondható, állandóan kialvatlan figura, vasalatlan, de márkás ingben.

Egy borús nyári napon a lány napszemüvegben tántorgott be. Egész nap nem vette le. Bal szeménél, a lencse alatt, mint olajfolt az aszfalton, sötét monokli szunnyadt. Állt tétován. Nem magyarázkodott. Szabadnapot szeretett volna kérni, de a főnök aznap nem jött be. A férfi rábeszélte: kezdjen dolgozni, majd lesz valahogy, majd ő segít neki. A lány azért továbbra is nyugtalankodott, mintha állandóan rettegne.

Rendhagyó módon nem sokkal záróra előtt, szinte fenyegető testtartásban megjelent vasalatlan ingében Norbi.

– Ettől féltem – suttogta szemmel láthatóan rémülten a lány.

Norbi a köszönést minden irányba mellőzve leült egy asztalhoz. Unicumot rendelt. A férfi kivitte neki, a lány esetlen mozdulatokkal a fagylaltgépet próbálta szétszerelni.

– Záróra! – szólt egy idő után Norbira.

– Na és? Azért itt megvárhatom a párom! – fenyegetően felállt, felhajtva a maradék italt.

– Nem!

A férfi a fiú elé lépett, az ajtó felé terelte.

– Jól van, na! – morgolódva hagyta el a helyiséget.

Belülről bezárt, majd nekiállt standolni. Bea végig mögötte szipogott.

– Ez az állat meg fog ölni… Meglátod, megöl…
Kérdően nézett a lányra.

– Segíts… könyörgöm.

Talán egy órát elidőzött, mire komótosan zárni kezdte a helyiség főbejáratát. Norbi állt mögötte türelmetlenül, pattanásig feszülten.

– Bea hol van? – dühöngött.

– Gondolom, hazament – mondta a férfi, arcán alig észrevehetően átcikázó kaján mosollyal.

– Itt nem jött ki!

– Akkor csak két alternatíva maradt. Vagy bent van még, és én most bezártam. Vagy még egy félórája hátul, a raktár felől eltávozott.

Norbi a parkolóig követte. Beült és indított. Norbi, mint pogány élőáldozat, állt tétován a kétütemű motor füstjében.

Bea végül is hozzá költözött. Úgy érezte, a lány lenézi a belvárosi szűkös albérletét, miközben továbbra is retteg Norbitól. Kérésére „megtévesztés végett” állandóan két utcával távolabb parkolták le a méregzöld Wartburgot.

Már csak a férfi járt be dolgozni. Norbi így is zaklatta a lányért.

– Úgy tudom, felmondott.

Nem biztos, hogy elhitte, de látszólag felszívódott.

Végül a férfi jobbnak látta, ha felmond, és ő sem mutatkozik egyelőre.

Az éjszaka törvényei

A lány leereszkedett a rózsaszín ködből, és az éjszakában dolgozó férfit boldoggá tette. Annak meg szüksége volt rá, hogy elfeledtesse vele a mögötte maradt önmarcangoló életét. Az együttlétek alatt a lány mindig felszabadult.

– Hogyhogy nem vagy nős a te korodban?
– Voltam.
– Elváltál?
– Nem. Özvegy vagyok… de erről nem beszélnék.
– Ha nem akarsz, az a te bajod. Akarod, hogy elmeséljem, hogyan szexeltünk a Norbival?
– Ha lehet, akkor nem…

Ez az idill is egy napon mégis befejeződött. Esős reggelen lefeküdni készült. Máskor a lány ilyenkor még javában aludt. Most a szűk, gyér világítású konyhában ült, elmaradhatatlan vékony cigijét szívta. Előtte az asztalon ismerős irathalmaz. Ennek láttán a férfi elsápadt.

– Te feltörted a fiókomat…

– Rohadt gyilkos! Börtöntöltelék!

– Közúti baleset volt… – hebegte a férfi. – Ehhez nem volt jogod…

– Itt írja fehéren-feketén, hogy ittas voltál! – üvöltözött a lány. – Istenem, én egy gyilkos börtöntöltelékkel élek! – jajdult fel fájdalmasan.

– Ha a Norbival maradsz, előbb-utóbb beszélőre is kénytelen lettél volna járni.

A férfi rádöbbent: felesleges magyarázkodnia. Számára a napok a múló idő ritmusában egybeolvadtak. A munkának élt. Hazajött, tisztálkodott, pihent, olykor elment és fizette a számlákat. Bea visszaszállt a rózsaszín ködbe, ahol úgy látszik, újra jól érezte magát. Néha szükséges, rövid tőmondatokban kommunikáltak. A férfi továbbra is vállalta a rabigát.

Valaminek azért történnie kéne. Ez így egy áldatlan állapot. A lány mintha sohasem akarna elköltözni.

Abban az évben a tavasz nagy lendülettel érkezett. Március végére mintha a nyárral szeretett volna frigyre lépni. A férfi éppen nagy hajtásban volt, amikor Bea fenségesen belibegett. Kitöltötte neki a szokásos campari-juice-t, majd egy szalaggal átkötött dobozka és egy szál szegfű kíséretében felszolgálta.

– Boldog névnapot!

A lány kényszeredetten mosolygott.

– Szép tőled, hogy gondoltál rá – nyugtázta leereszkedően. A dobozkát nem nyitotta fel. Közömbös mozdulattal a retiküljébe csúsztatta.

Szokatlanul sok volt a vendég. Búsás bevétel ígérkezett. Bea jelezte, hogy ma hamarabb menne el. Valami évfolyamtársnőivel ünneplést terveztek. A férfi elment a helyiség másik végébe érmés telefonról taxit hívni. Amire visszajött, úgy tűnt neki, mintha Bea a pult mögül indult volna a kijárat felé.

Már késő éjszaka volt. Lassan már a vendégek elszállingóztak. A játékgépfüggő nő is kikérte az utolsó Bloody Maryt. A füstöt vágni lehetett. Emberszagok kavalkádja. A nő búcsúzott.

– Viszlát – köszönt el a nő, szűrő nélküli cigijét zabálva.

– Ha megkérhetlek, hagyd nyitva az ajtót – szólt utána kissé fuldokolva.

A férfi elmerült a munkában. Inkább tett-vett, nehogy elálmosodjon. Ilyenkor már a kávé sem segít. Csak a gyomra ég tőle.

Osonó léptek neszére felemelte a fejét. Álarcos férfi pisztollyal a kezében állt előtte, és fojtott, határozott hangon a bevételt követelte.

Benyúlt a pult alá. A gázpisztoly sehol. Mintha ennek az álarcosnak a kezében lenne, aki itt áll előtte vasalatlan, márkás ingben…

Hangulatvideó: https://youtu.be/J92pv9U5MGs

Olvasd el ezt is: https://hiszemhalatom.hu/2026/04/03/vihar-kezdo-matrozoknak/