Hazaárulók

A világos farmeröltönyös ifjú kiszállását segíteni kellett, mivel annak kezei hátra voltak bilincselve. A veres hajú, keszeg, sovány illetékes a karperecet részben kioldotta. Foglyának bal karját szabadon hagyva, annak jobb kezét a maga baljához bilincselte. Együtt, így mászták meg a huszonnégy lépcsőfokot, ami a belbiztonságiak székházának bejáratához vezetett.

Az előtérben már több tucatnyian várakoztak. A veres bekopogott az egyik ajtón, majd minden teketória nélkül a foglyával belépett. Többen, valószínűleg kételyek között, várakoztak. E két alak érkezéséig szinte mindenki magába roskadt. Ez ingerszegény környezetben, ami a várakozókat körülvette, nem volt mit nézni. A szürkésfehér falon – központi helyen – a Főtitkár szinte eunuchhá retusált portréja függött. Érdekes, de senki sem kezdeményezett beszélgetést senkivel, mint szokásos olyan helyeken, ahol a várakozási idő beláthatatlan.

Kihallgatás

Mondhatni, kafkai légkör uralkodott. Egy pillanatra a tekintetek – valószínűleg vegyes érzelmekkel – a farmeröltönyös fiatalemberre irányultak.

A veres, ahogy beléptek az irodába és becsukta maguk után az ajtót, szabaddá tette mindkettőjük csuklóját. A fiú állt tétován, gyanakodva körülnézett, és kiszabadított csuklóit dörzsölgette. A helyiségben két üres íróasztal állt. A harmadiknál egy őszes, szikár és állandóan furcsán mosolygó civil ruhás alak ült. Érkezésükre felállt. A fiú megállapította, hogy nála alig valamivel alacsonyabb, öt-hat évvel idősebb, és a fura mosoly talán kegyetlenséget álcáz. Eddigi őrzője egészen közel a társa közelébe lépett, és suttogva néhány szót váltottak. Mintha ez a mosolygós azt súgta volna: „… meg kell dolgozni”. Aztán a veres visszatért hozzá, karjánál fogva odavezette az egyik íróasztalhoz, széket tolt alá.

– Ülj le! – parancsolta.

Megtette. A veres, mint káromkodást, okádta felé a parancsait.

– Egy kevés időd van, hogy összeszedd a gondolataid! Nem lehetsz buta fiú, ha eddig egyetemre is jártál.

Húsz év körüli, helyes arcú srác, ritkás, pelyhedző szakállal és az izgalomtól izzadó homlokkal.

– Mondj el mindent, amit Erika Wagner nagyszebeni lakosról és Ervin Hörhammer nyugatnémet állampolgárról tudsz.

– Kérem, én csak az Erikát ismerem… – rebegte. – Arról az Ervinről…

Egy óriási pofont követően a mondatot már csak félig kábultan, gondolatban fejezte be.

„… nem is hallottam.”

„– Most hol van Erika?” – kérdezte volna, amikorra a második pofontól a székről is lezuhant.

Zúgó fejjel, kábultan feküdt. Az őszes hajú fölé hajolt. Látta a mozgó ajkait, de hangot nem hallott. Látta, mint az felülről beszél hozzá. Frissen borotváltsága ellenére az arca kékes-feketén csillogott a még nem őszülő szakálltenyészettől. Továbbra is szórakozottan mosolygott, és rágyújtott egy amerikai cigarettára. Ilyen csak a valutás üzletekben kapható.

Az ajkai felhasadtak. Vérzett, de ő nem érezte. A lecsöpögő vércseppek foltokat hagytak a világos farmerdzsekijén.

– Ervin Hörhammer? – hajolt fölé most már szadista élvezettel szemlélődő veres. Zavaros, savószínű tekintete szétfolyt, és nem sűrűsödött fókuszba.

– Ervin Hörhammer vagy Stefan Ludwig?… Erről pofázz nekünk. A lotyód nem érdekel, mert előbb-utóbb úgyis levadásszuk.

A fiúval forgott a világ. Szeretett volna felállni, de amikor megpróbálta, a veres a combjába rúgott.

– Láthatod, mi mindent tudunk – sziszegte. – A te szádból akarjuk hallani!

A fiú bambán bámult maga elé. Ezek a nevek – Erikát kivéve – semmit sem mondtak neki. Igaz, Erika az elmúlt napokban egy kicsit furcsán viselkedett. Máskor, ha eljött hozzá, kedvesen marasztalta. Elgondolkozott. „Vajon mibe keveredhetett ez a lány?”

Közben a veres egy másik ajtón – nem azon, amelyiken bejöttek – elhagyta az irodát.

– Állj fel! – parancsolta a másik.

Elővett egy karperecet, majd a fiút a fűtőtest felé vezette. Végül annak párhuzamos kivezető csöveihez bilincselte.

Odahúzott egy széket.

– Ülj le! – parancsolta.

– Hörhammer Ervin vagy Ludwig Stefan? Erről kell gondolkodnod, amíg visszajövök.

A fiú ült a csövekhez bilincselve, és még mindig zúgó fejjel látta, mint az őszes is elhagyja az irodát.

Az ütésekből eredő fájdalmak már nem érdekelték. Tényleg, Erikát már több mint egy hete nem látta. Viszont több mint egy éve rendszeresen találkozgattak. A lány egy Nagyszeben közeli turistaszálló valutás üzletéért felelt. Itt mindent árultak, ami az országban nem volt kapható. Valutáért mindent…

Ült vérző orral és felhasadt szemhéjjal. Szédülten látta, amint ez az ember is magára hagyja.

Amikor csak tehette, elingázott ide, hogy Erikával találkozhasson. Utoljára azért kereste, mert szerette volna megbeszélni a nyári kiruccanást.

Utolsó találkozásuk alkalmával a lány szokatlanul ingerülten és ridegen viselkedett. Mostanáig erre a viselkedésre keresett magyarázatot. Viszont nem érti, ki lehet ez az Ervin és Stefan.

Közben nyílt az egyik ajtó. A veres sunyítva lépett be.

– Ki engedte, hogy leülj? – üvöltötte.

Egy hirtelen mozdulattal gyomorszájon ütötte.

A fiú fájdalmasan levegő után kapkodott.

– Ervin Hörhammer vagy Stefan Ludwig! – üvöltötte az magából kikelve.

Imbolyogva felállt.

– Nem ismerem ezt a két embert – suttogta rekedten.

A veres, ahol az imént bejött, most újra távozott. A társa elmélázva cigizett.

– Na, mi a véleményed? – kérdezte a verest.

– Szerintem ez a fasz, bozgor gyerek ebben az ügyben csak palimadár. Csak a punci után szaladt…

– Szerintem is – hagyta rá a másik. Kéjesen, sátáni mosollyal kifújta a füstöt. – Azért teszek én is egy próbát, mielőtt még a szent atyát kihallgatjuk.

Amikor belépett, látta a fiút állva imbolyogni. Láthatóan szédült volt, és az arcán megkocsonyásodott az alvadt, sötét bordó vér. Hallani semmit sem hallott. Ösztönszerűen felnézett, és látta a másikat.

Az vigyorgott, a képébe bámult. Sőt, a füstöt is a véres arcába fújta.

– Ki engedte meg, hogy felállj?

Választ nem várt, de már beküldött egy csapást.

A fiú egy idő után magához tért. Az első dolog, amit érzékelt, hogy nem volt bilincsben. A linóleumos padlón feküdt, és egy hentes kinézetű, dagadt óriás férfi látta el, miközben valami sanzonszerű melódiát dúdolt.

Első gondolata az volt, hogy ismeretlenül is nagyon utálja Ervin Hörhammert és Stefan Ludwigot.

Célkeresztben

Decebal Bucur annál az íróasztalnál ült, amelynél egy jó órája az előbbi fiatalember kálváriája kezdődött. Egy darabig magára volt hagyva a klóros vízzel felmosott, vérszagú csendben. Arra gondolt, hogy vajon hová lett a megbilincselt, farmeröltönyös srác, akit ezelőtt másfél órával vezettek be ide. Jelenleg a veres és társa kérdéseinek kereszttüzében sínylődött. Most ez utóbbi kérdezett.

– Wagner Erikáról és Hörhammer Ervinről beszéljen.

Bucur Decebal a szemeit meresztette. Életében nem hallott ezekről a személyekről. Magába roskadva ült, mokányos külsejéhez nem illő sötét öltönyben, fehér keményített ingben. Izgalmában egyet lazított sötét nyakkendőjén. Ezen a héten a kerületi pártbizottság székhelyén már átesett egy kemény ankéton. Azt elég könnyedén túlélte. Arra már várt. Arra fel volt készülve. Hunyorogva próbálta vallatói szenvtelen arcát fürkészni. „Hogy kik ezek?” Azt tudta. Csak arra nem jött rá, hogy mit akarhatnak tőle.

– Június huszonötödikén a Hörhammer nyugatnémet rendszámú Opeljébe ült be a nagyszebeni benzinkútnál – mondta a veres. – Csak segíteni szeretnék emlékezni…

Decebal Bucur kérdően nézett. Valami derengett.

– Vagy talán Stefan Ludwigként jobban ismeri? – kérdezte a társa, újabb cigire gyújtva.

– Most már emlékszem – fújta szinte megkönnyebbülten. – Ma sem tudom, hogy hívták… Én csak stoppolni akartam, és ő felvett.

– Úúgy! – hümmögtek a vallatók szinte egyszerre. – És egy csinos, fiatal nő nem volt vele? – kérdezte a veres.

– Csak egyedül volt – mondta Decebal eltűnődve. – Emlékszem, rácsodálkoztam, milyen jól beszél románul.

– Igen, ez nagyon érdekes – mondta vigyorogva az őszes. – Akkor valamiről csak beszélgettek, ha megállapította, hogy milyen jól beszéli a nyelvünket?

– Csak általánosságokról… időjárásról… az útról, ilyesmi.

– És politikáról?… – kérdezte a veres.

– Ilyesmiről még hazai állampolgárral sem beszélek.

– Ludwig valamikor hazai állampolgár volt – mondta gunyorosan a veres.

Decebal összeszedte magát. Neki ezen túl már meg kell szoknia a rendszeres zaklatást. Nemrég hadat üzent ennek a rendszernek.

– Azt nem mondta. Az időjárásról beszélt… a szép tájakról. Ennyi! Én megkaptam a megfelelő politikai nevelést.

– Na, ne mondja! – fakadt ki az őszes. – Akkor azért tűnt el egy hónapja a gyárból, ahol KISZ-titkár volt?

Decebal Bucur döbbenten hallgatott. „Ezek mindent tudnak!” – gondolta.

– Nos? – kérdezte a veres. – Ki vele, miről beszélgettek még?

Érezte, hogy jól szabott öltönye alatt izzad, mint egy meghajtott versenyló. Amikor iderendelték, számított kellemetlenségre. Már a kerületi pártbizottságon kiosztották. Eddig a Gépgyárban dolgozott autóvillanyszerelőként. Estin tanult, és egy szép napon a KISZ-be is beszervezték. Az idén érettségizett.

Elhatározta, a legjobb, ha makacsul hallgat.

– Vagy beszélsz, vagy kiverjük belőled! – fakadt ki türelmetlenül a veres.

Kezdett berezelni. Eddig legalább nem tegezték. Eddig legalább a nevén szólították.

– Mit mondjak? – nyögte ki végül.

– Az igazat. Csakis az igazat – mondta az őszes.

– Nem ismerem azt a Ludwigot, vagy akárhogy is hívják – hadarta kétségbeesetten. – A benzinkútnál stoppoltam, és ő felvett… Ennyi…

A veres türelmét vesztette. Dühében sűrűn szuszogva hirtelen a nyakkendőjétől rángatta az áldozatát.

– Elmondanád például, hogy mit kerestél Szebenben?

Elsápadva próbált volna felállni. Egész testében görcsölt.

– Nem mondta senki, hogy felállhatsz! – förmedt rá a veres.

– Nos, mit kerestél Szebenben?

– Tudják maguk… – nyögte. – Maguk mindent tudnak.

– Az ám! – hahotázott az őszes. – Mi mindent tudunk, de a te szádból akarjuk hallani!

– Hmm… felvételiztem – nyögte.

– Úgy! Felvételiztél? És hová a fenébe, ha szabadna megkérdeznünk?

Decebal Bucur úgy érezte, hogy összetört egóját csak az öltönye tartja össze.

– Teológiára… – nyögte ki végül.

– Hát ez az! – csattant fel a veres. – Ez a hazaárulás magasiskolája!

A társa felé fordult, mintha az mindez idáig nem lett volna itt.

– Az ifjú polgártárs elárulja a hazát és azt a Pártot, amely kitartóan támogatja, hogy tanulhasson, hogy képezze magát! Majd, mintha minden rendben volna, szövetkezik egy volt disszidenssel, aki nyugatnémet identitással, Hörhammer Ervinként tér vissza.

– Kérem, ehhez nekem semmi közöm – mondta kétségbeesetten. – Én csak stoppoltam.

– Csak stoppolt? – kérdezte az őszes, jóval nyugodtabb tónusban, mint a társa.

– És megkérdezhetem, hogy miért nyugati autót stoppoltál?

Decebal nem merte az igazságot megválaszolni. Ha ezeknek odaveti az igazat: „Elvtársak! A hazai autósok alig lézengenek az utakon, a rájuk vonatkozó üzemanyag-korlátozásoknak köszönhetően…!” Ha ezt válaszolná, akkor ez a két kifinomított vadállat a szart is kiverné belőle. Tudta, hogy valamit mondania kell, mert hamar megtorolják a makacs hallgatást.

– Az állt meg először – mondta végül.

– Hát igen – fújta ki dohányfüsttel az őszes. – Ludwig Stefan, alias Hörhammer Ervin egy jó ember… Visszatér az országba hamis identitással és egy plusz hamis útlevéllel, mert magával viszi Wagner Erikát, egy turistaszálló valutás üzletének vezetőnőjét a hétvégi valutabevétellel…

Egy kis szünetet tartott, felmérve szavai hatását.

– Ezek után te nem vagy bűnös? – kérdezte.

Decebal Bucur most már tisztán átlátta az esélytelen helyzetét. Összeszedte magát. Rájött, hogy ezek bűnbakot keresnek, és rátaláltak.

– Nem ismerem őket, és nem vagyok bűnös! – jelentette ki határozottan.

– De megjött a hangod! – csattant fel a veres.

– Akkor azt mondd el – szótagolta nyugodt hangnemben, egy rövid szünet után az őszes –, ígéretes pártfunkcionáriusi karrier előtt álltál, és te felvételizel zagyvaságokat tanulni az ortodox teológiára?

Decebal Bucur egy kicsit elgondolkodott, és mélyet lélegzett. Végül nyugodt hangon megszólalt.

– Mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy a „zagyvaság”, ahogy maguk nevezik, már legalább kétezer éves. Viszont nálunk is és a világban is a legtöbb ember már csak ebben bízik. A pár évtizede létező kommunizmus nevében maguk és még egy páran pofozkodnak… Még…

Ekkor az állcsúcsára mért hatalmas horogtól ájultan ledőlt a székéről.

Hangulatvideó: https://youtu.be/pP2qRiQutTI

Olvasd el ezt is: Polgárpukkasztás https://hiszemhalatom.hu/2026/04/25/polgarpukkasztas/