Az ügynök
Írta: Kertész Jenő
Az ügynök ma nem hal meg
„…Az elsötétedő színpadon még hallik a zene, majd a ház fölött a bérkaszárnyák iszonyú körvonalai éles fényben ragyognak fel, amikor leborul a függöny.”
Arthur Miller: Az ügynök halála
A kelleténél jóval korábban érkezett. Kedvelte az ilyen helyeket. Az ilyen marketingcélú rendezvényeken rendszerint nem ragaszkodnak az írásos meghívókhoz. Betért a konferenciaterem előtti tágas, csillogó terembe. Majdnem minden oldalról tükrök, ahol az ember teljes testmagasságban, szinte minden szögből visszatükröződik. A talpig tükörben alaposan végigmustrálta kopott, saját maga által „ünnepinek” minősített öltönyét és egészében önmagát tökéletesnek találta. Valójában agyonvasalt inge és öltönye, kínosan fényesre „glancolt” lyukas cipője külső szemlélő számára a feslettség határain belül rikított. Fontos, hogy ő saját magán pillanatnyilag semmi kivetnivalót nem talált, sőt: tökéletesnek érzett mindent.
Nincs mit tenni! Újból és újból talpra kell állni. A több hónapos betegség fizikailag és anyagilag, pestiesen szólva: úgymond teljesen hazavágta. „Semmi sem törhet meg!” – gondolta. Pedig gyakran érezte úgy, hogy a környezetében csellengő elemek, vagy akár az egész világmindenség összefog ellene.
Kilépett a fogadóhelyiség „büfésített” szakaszába. Az erre tébláboló, süteményekkel, gyümölcsökkel, kávéval, teával és üdítőkkel kényeztethette magát. A meghívottak már elég sűrűn érkezgettek. Az említett finomságokból jól megpakolt egy tányért, majd termoszból kávét pumpált és elégedetten elvonult. A többhetes nélkülözéseket követően most az ízekben kéjelgett, miközben árgus szemekkel vizslatta az érkezőket. „Igen, jó lesz figyelni!” – gondolta. Csak egy néhány névjegykártyája maradt, amivel takarékoskodnia kell. Figyelni kell, hogy „hasznosan” ossza szét azokat. Tulajdonképpen ettől az előadástól közvetlenül szakmailag látványos eredményt nem várt, de a kapcsolatszerzés kezdetének megteszi. Nem volt meghívva, de méltán remélte, hogy nem fogja senki sem megkérdezni, hogy mit keres itt. Több hónap kiesés ebben a szakmában katasztrófa! Egy néhány jobb kapcsolatszerzés reményében érkezett. Persze, ha őszinte akar lenni, az sem elhanyagolható, hogy hosszú idő után egyszer már jól is lakhat. Csak egy néhány napja, hogy valamelyest fizikailag felépült. Szeretne újfent bekapcsolódni abba az „áramlatba”, amely újból jövedelmező pörgésbe lendíti. Valahogy úgy, mint a régi szép időkben. „Csak kitartás kell! Őt nem olyan fából faragták, mint aki feladja.” Pedig minden összefogott ellene. Mobilját egyirányúsították, már csak fogadni tud hívásokat. Laptopja is felmondta a szolgálatot. Javítani kellene. Talán egy vagyonba fog kerülni, talán nem is érdemes vele foglalkozni. Újat venni? Ahhoz szükséges volna eltalálni legalább négyet az ötösből. Tehát minden ellene konspirál, de nem érdekli. Legfeljebb a várva várt „felpörgésig” a régi, „laptop előtti korszak” hagyományos bemutatási technikáját fogja alkalmazni. Pedig milyen remek dolog ünnepélyesen bekapcsolni a számítógépet és egy frappáns show stílusában prezentálni az eladásra szánt, rózsaszín ködben gomolygó, néhol zenei aláfestéssel illusztrált, szinte elérhetetlen álmot.
Ismerősök között
Körülötte sűrűsödött a falatozgató, kávézgató sokaság. Ismerős arcokat fedezett fel. Egy röpke pillanatra keserűen elbizonytalanodott. Míg ismerősei lezseren, márkás gyapjúöltönyben, divatos olasz cipőben és elegáns Pierre Cardin ingben társalogtak, egy szempillantás alatt megvilágosodott számára saját szerelésének silánysága. Szerencsére nem hallotta, amint e „nagy menők” kis csoportja pont őróla fecsegtek.
– Na, felismered azt az alakot? – Úgy húsz éve ismerem. Egykoron nagypályásnak számított, de ma már ez is egy kihalásra ítélt fajta – jegyezte meg tekintetével felé bökve egy éltes, jól megtermett úriember.
– Igen, ismerem – hörögte fejét tömve a másik. – Úgy néz ki, mintha a bizományiból öltözne, és azon túl egész rossz bőrben van.
– Éégen – bólintott az előbbi. – Úgy hallottam, valami rákkal műtötték. Valaha sikeres egyszemélyes intézményként működött, de hallani lehetett egy időben, hogy zűrös ügyekbe keveredett, és valamiért padlót fogott.
– Cherchéz la famme? („Keresd a nőt!”) – kérdezte a társa, nem kis malíciával.
– Valami olyasmi – válaszolt. – Manapság csak egyszer kell megcsúszni, és végiggördül rajtad a huszonegyedik század. Ma már az internet világában ez a virtualitás korszaka. Az ügynökök ideje lejárt…
– Úgy van – hagyta rá a társa. – Az ügynököknek annyi. Közben nagyot kortyolt a kávéjából.
Hangulatvideó: https://youtu.be/J-2otfCYKrU
Olvasd el ezt is: A zuhanás https://hiszemhalatom.hu/2026/03/15/a-zuhanas/