Ereszjavításra érkezett, félmilliós zsákmánnyal távozott

Egy idős körösszakáli nő jóhiszeműségét használta ki egy román férfi, aki ereszcsatorna-javítás ürügyén jutott be a házba, majd 500 ezer forinttal távozott, de nem jutott messze: a 42-es főúton elfogták.

Ereszcsatorna javításra hivatkozva jelent meg három külföldi férfi egy 83 éves körösszakáli nő házánál pénteken. A társaság azt állította, hogy pár ezer forintért kicserélik a házon lévő vízelvezetőt, amibe az idős asszony beleegyezett, és beengedte őket az ingatlanba.

Miután a férfiak végeztek a munkával, egyikük a konyhába ment a nőhöz, hogy elszámoljanak. Ekkor a férfi hirtelen kikapott 500 ezer forintot a nyugdíjas kezében lévő zacskóból, majd azonnal elhagyta a házat.

Az idős asszony bejelentése után gyorsan riasztották a rendőröket. A hatóságok rövid időn belül megtalálták és a 42-es főúton megállították a három férfit. A nyomozók a 36 éves román férfit kifosztás bűntettével gyanúsítják, két társát tanúként hallgatták ki. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a házaló „szakemberek” gyakran drágábban dolgoznak a hivatalos, engedéllyel rendelkező vállalkozóknál, ráadásul sok esetben nem adnak elérhetőséget, nem kötnek szerződést, így a későbbi garanciális javítások sem érvényesíthetők.

Hangulatvideó: https://youtu.be/7pJsqsJjTrc

Olvasd el ezt is: https://hiszemhalatom.hu/2026/01/31/egy-ora-alatt-gazda/