Nem blöff volt – milliárdok tűntek el, most jöhet a vádemelés
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága lezárta annak a budapesti bűnszervezetnek az ügyét, amely csaknem 7 milliárd forintot csalt ki támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel. A nyomozás véget ért, az iratok vádemelési javaslattal az ügyészséghez kerültek.
A szervezet módszere egyszerű volt. Először számlagyárat működtettek, majd kitalált szolgáltatásokkal és hamis pályázatokkal szereztek pénzt. Járulékot nem fizettek, áfát nem vallottak be, az ígért eszközöket nem vették meg, az alkalmazotti létszám csak papíron létezett. A támogatásokat nem a vállalt célokra, hanem saját zsebre költötték.
A pénzügyőrök közel három évig dolgoztak az ügyön. Az első akciósorozatban 70 helyszínen tartottak házkutatást, 30 embert fogtak el, hatot letartóztattak. Luxusingatlanokat, autókat, készpénzt és bankszámlákat foglaltak le, összesen 1,7 milliárd forint értékben, és sikerült megakadályozni egy újabb, 1 milliárd forintos jogtalan hitel kifizetését is.
A második körben további 30 helyszínen intézkedtek. Könyvelési anyagokat, elektronikus adatokat, eszközöket foglaltak le, egy helyen kábítószergyanús anyagot is találtak. Az akciókban 116 pénzügyőr vett részt, és 636 millió forintnyi vagyont biztosítottak.
A nyomozás végére 113 gyanúsított lett, 61 tanút hallgattak meg, több esetben kényszerintézkedést rendeltek el. Az eljárás során önkéntes befizetések is történtek, így összesen mintegy 3,5 milliárd forint került vissza az államhoz.
A bűnszervezet vezetőjét még 2022-ben fogták el a hegyeshalmi határnál. Az ügyészséghez most 51 dosszié, több mint 30 ezer oldalnyi irat került. A tét nagy: a vádak alapján akár 20 év börtön is kiszabható.