Látens karácsonyok kora

Kertész Jenő portréja, idős férfi rövid fehér hajjal és szakállal, komoly tekintettel.

Írta: Kertész Jenő

Hiány és ünnep a rendszer árnyékában

Valahonnan az ország délkeleti pontjáról központilag egyre nehezítették a karácsonyi ünneplést. Lakótelepi, tízemeletes panelünk mégis ünnepelt; antimarxista eretnekség!

Egyre nehezebb volt beszerezni a kellékeket és megadni mindennek a módját. A jegyrendszer bevezetését követően szaloncukor helyett csak a színes csomagolás került az otromba műanyag fára. Ott csüngtek az elaggott díszek és ezüstre pingált diók között.

Jegyrendszeres szelvények, szaloncukor-papírok és diók egy konyhaasztalon
Karácsony jegyekkel és maradékokkal

Igazi fenyőfához csak a nagyon szerencsések jutottak. Néha nekem is sikerült, ilyenkor a családom házi hősként ünnepelt. A fenyvesek szinte karnyújtásnyira voltak a várostól, de ezt a Nagy Testvér is tudta. Illetékesék a rendőrséggel karöltve ellenőrizték az utakat. Férfiasan bevallom: féltem. Mégis igyekeztem megtartani a következetesen kialakított forgatókönyvemet. A nyugati rokonoktól kapott, kinyitható karácsonyi képeslap megelevenedett: az óraelemből táplált festett fenyőfa díszek kigyulladtak és felcsendült a Stille Nacht. Gyerekeim büszkélkedve járták körbe vele az ámuló szomszédokat.

Szenteste és éjféli mise

A Szentestét megelőzően egész családommal a Farkas utcai templom református templom istentiszteletét hallgattuk. Otthon, a hivatalos nincstelenséget kicselezve bőséges vacsora, feketepiaci áron. Előtte „Menyből az angyal” és a helyzetnek megfelelő ajándékok. Miután a gyerekek lefeküdtek, boldogult legénykorom jó szokása szerint, lapos, de teli pálinkás butykossal béleltem bundás bekecsem belső zsebét és elindultam a főtéri Szent Mihály templom éjféli miséjére. Egyedül, mivel „inkább pápista” nejem nem vállalkozott a kalandra. – Hideg van, és holnap dolgozni kell – mondta.

Téli este egy templom bejáratánál, emberek érkeznek az éjféli misére
Hit és közösség a hidegben

Mise után a Mátyás szobor takarásában és a szeretet jegyében kóstolgattuk egymás pálinkáját, katolikusok, protestánsok… Nem tudom, e kompániából még hányan élünk.

Így csengett le az otthoni utolsó Karácsonyom is. Már a kísértetek órái is elmúltak, mire szétszéledtünk. A három-négy kilométernyi távolságot a lakótelepig gyalog, magányosan küzdöttem le.

Az ünnep utóélete

Ez már ünnep első napjának kezdete. Munkanap. Erdélyben az egyházi ünnepeket csak az egyházak naptáraiban jelölték piros betűvel. A közszállítás már (még) pihent. Taxit lasszóval sem foghattál. Legalább egy-két órát pihenhetnék munkába menet előtt. Egy dolog bántott egész este: hogy idén nem sikerült valódi fenyőfát szereznem. Hidegben bandukolva, a zenélő képeslap illattalan fenyőjére gondoltam és arra, hogy a gyerekeim mégis boldogan aludtak el.

Kidobott karácsonyfa egy havas lakótelepi sétány mellett, panelházakkal a háttérben
A karácsony nyoma egy munkanap hajnalán

Gyerekkoromban a december a csillogó Karácsony aurájában tündökölt. Áhítattal vártam örömöket ígérő misztikumát, amelyhez akkoriban holdfényben sziporkázó hótakaró is segédkezett. (Megszépített emlékeim majdnem olyan giccsesek, mint a zenélő képeslap).

Végül szerencsésen hazaértem. Nem fagytam át, de a bekecsem belső zsebéből kifogyott a „fagyálló”. Hajnal volt. Hatodik emeleti lakásom küszöbén Misi szomszéd bóbiskolt. Mellette frissen vágott ezüstfenyő.
– Neked hoztam…

Meglepődtem. Nem volt időm megkérdezni, mennyibe került.
– Add cserébe a muzsikáló képeslapot!

Mire a család felébredt, átdíszítettem a karácsonyfát. Senki sem érdeklődött a zenélő anzix holléte felől.

Hangulatvideó: https://youtu.be/RE9TVcDc_7Y

Olvasd el ezt is: Ha eljön az Angyal https://hiszemhalatom.hu/2025/12/20/ha-eljon-az-angyal/

Vélemény, hozzászólás?