Embernek farkasa

Apám emlékére

A háború utáni romok között

A szétlőtt romok felett csípős hidegeket szusszantott az október. Egyre hűvösebbre ébredtek a reggelek, és olykor a folyó felett, a savószínű ködben várható volt a megkésett virradat. A néhai híd pillérje köré napok óta férfiak gyülekeztek. Kortalanok, koszosak és megtörtek. Egy rögtönzött, méretes tábortüzet ültek körül. Nemrég szabadult hadifoglyok. Holnap délelőtt tér vissza a komp – mondták a jól értesültek.

Mintha tömegsírokból ásták volna elő őket. Kincstári öltözeteik cafatokban. Egyesek pokrócból maguk szabtak amolyan ponchószerűséget. Sokuknak még rendes lábbelijük sem volt, csak a maguk által fabrikált valami. A fogságba esésüket követően az oroszok a karóráik után egyesek jó minőségű bakancsait és csizmáit is elzálogosították. A marhavagonokból összeállított szerelvények sorozatban, széles nyomtávú vasúton a szétlőtt Varsóig hozták őket. Legtöbben csak ekkor értesültek arról, hogy otthonuk milyen új felségjelzés alá került.

Egy megtört, tiszti ruhás, kortalan férfi mesélt egy féltucatnyi fogolynak. Ezek nemrég nyugat felől érkeztek. Sokan hullottak el Lengyelországban – mondta az elbeszélő. A sokat szenvedett civil lakosság szívélyes volt velük, de egyeseknek ez lett a veszte. Engem – folytatta az elbeszélő – a tábor dokija figyelmeztetett a veszélyre: Vigyázzon, Ede, a szervezete le van gyengülve. Egy kiadós evés végzetes lehet! Láttam néhány társamat görcsök közt kiszenvedni. A figyelmeztetések ellenére, amint lehetett, bezabáltak. Fájdalmas volt, hogy semmit sem tehettél értük. Ismertem olyan németet – folytatta –, akinek a zubbonya gallérjába rekvirált Napóleon-aranyak voltak bevarrva. Egy kiló kockacukorért egy arannyal fizetett.

Az amerikai fogságból érkezők…

Ede közben méregette a jó öltözetű, leszerelt hadifoglyokat. Egy néhány hónapja már találkozott amerikai fogságból érkezőkkel, de ők nem voltak ilyen szerencsések, mint ezek. Ők mesélték, milyen emberi ellátásban volt részetek. Mi az adott körülmények között jó esetben sós lében főtt cirokmagleves és kockára vágott, csirizszerű tepsis kenyér mellett tengődtünk. Azok pechjükre, mielőtt hazaértek volna, a ruszkik begyűjtötték őket. Miután megszabadítottak mindenkit személyes és kapott holmijuktól, velük töltötték fel a menetelések alatt elhullott létszámot. Meggondolandó, hogy érdemes-e elbandukolnotok az ellenőrzött pontonhídhoz!

Besötétedett. Egyesek nagyobb mennyiségű tüzelőt szedtek össze. Az „amerikaiak” elindultak délnek, más átkelési lehetőségek után nézni. Nekik könnyű volt. Jól tápláltak voltak, ellátva amerikai konzervvel, cigarettával és csokoládéval. Közben a tábortűz átmérője egyre tágult. Nekik jó lett volna a katonai pontonhíd is. Tőlük már nem volt mit elvenni, de a plusz távolságok megtételéhez le voltak gyengülve. Ede igyekezett közelebb a tűzhöz letelepedni. Megoldásokon törte a fejét arra az esetre, ha a komp másnap mégsem jelenne meg. Azelőtt sohasem volt fázós. De az előző tél óta csontjai rettegtek a hidegtől.

A dél felé vezető út

Déli irányban változatos volt az útjuk. Hárman-négyen együtt bandukoltak a harckocsik szántotta utakon. Látták a háborúból feleszmélt, szorgoskodó lakosságot. Többségben mindenütt nők. A férfiak még úton lehettek. Vagy haza, vagy az örök vadászmezők felé. Aki meg hazatért, az óvatosságból nem mutatkozott. Néha egy-egy épen maradt vasúti szakaszon, a szabaduláskor kapott cirill, stencilezett papír segítségével teher- vagy személyvonaton egy-egy rövidebb távot haladhattak.

Az anyaországba érve, az újból beljebb tolt határvonalon újdonsült határőrök tartoztatták fel és terelték őket egy romos laktanyába. Tanácstalanul vártak a helyiségben szétszórt szalmabálákon ülve. Később egy őrmester és két civil mindenkit egyenként lekáderezett. A két civil listákat egyeztetett, és kérdésekkel ostromolták őket. Edétől és még néhányuktól a látszólag ép kincstári pokrócokat rekvirálták. Az őrmester egy nyomtatott falragaszra hivatkozott, amelyet az új regnáló, ideiglenes kormány ismeretlen hadügyi biztosa szignált. Eszerint: „Minden hazatérő katona az ép kincstári holmiját köteles az első egységnél leadni!”

Ede tiltakozása

Pont ez az! – háborgott Ede. „Minden hazatérő…” De őrmester, mi még nem értünk haza! Addig még jó néhányunknak több éjszakát kell majd a szabadban töltenie! Ez a parancs! – harsogta az őrmester. Engem nem érdekel a volt rangfokozata. Nekem maga is egy koszos fasiszta. Ede nem akarta ennyiben hagyni. Felszólította a többieket, keressék fel a kisváros főparancsnokságát. Sokáig várakoztak, amíg egy jól táplált, frissen borotvált, gyorstalpalt, fennhéjazó őrnagy méltóztatta meghallgatni őket.

Miért ragaszkodnak azokhoz – a koszost akarta mondani, de meggondolta magát – a viharvert pokrócokhoz? Őrnagy úr – szólalt meg Ede… Elvtárs – javította ki oktatólag a megszólított –, őrnagy elvtárs! Akkor őrnagy elvtárs, nézzen ránk. Ha valamelyikünk este ezzel a külsővel bekopogna önhöz szállásért, beengedné? Lehetünk akár fasiszták is az önök szemében, de emberek vagyunk, és egy mindenkori hazát szolgálunk. Az őrnagy bambán hümmögött, majd elővett egy csomag hosszú, kartonszopókás szovjet Kazsbek cigarettát. Körbekínálta, és maga is rágyújtott. Majd az őrmesterért és a pokrócokért küldetett. Erre gondolt Ede elégedetten a tűz mellett, viszontagságos pokrócát győztes érzéssel maga köré csavarva.

A Burzsuj és a teafű

A lecsendesedett éjszakában rövid ciklusokat tudtak csak átaludni. A közvetlen ébredők rádobtak egy-egy darab fát a tűzre. Ede a rongyos hátizsákjában lapuló kevéske teafűre gondolt, amit még a vele sínylődő szibériai orosz Burzsujtól kapott. Az őrök Burzsujnak szólították. Osztályellenség! Őt a hozzátartozói látogathatták. Itt nem volt jellemző, hogy a bennszülött osztályidegenek szóba álltak volna az idegen hadifoglyokkal. A sakkszenvedély révén találták meg egymást. Vizenyős kenyéradagból formáztak felismerhető sakkfigurákat. Kiszárították, és a sötétnek szánt bábukat vízben oldott korommal festették. Így is vigyázni kellett, hogy játékközben valamelyik kibic egy óvatlan pillanatban a leütött figurákat be ne kapja.

A partik alatt verbálisan állandóan főztek. A Burzsuj elbeszéléséből tudta meg – amit a saját bőrén is megtapasztalhatott –, hogy Szibériában van nyár, de rövid és forró. Ez alatt sok minden nem terem meg. Bármennyire is tehetős volt a Burzsuj családja, paradicsomot például csak moszkvai tanulmányai alatt kóstolt. Otthon a helyi pópa téli kertjében látott szép piros terméseket, de nem gondolta, hogy ehető.

Szintén tőle leste el a „gazdaságos” teázási módszert. Egy fél kockacukrot a fogai közt tartva hörpintette át a teát. Búcsúzóul a Burzsuj ellátta egy kevéske teával és néhány szem kockacukorral. Egy kis teának való még kell legyen a zsákjában – gondolta. Majd reggel csajkájában főz egy keveset.

A kompra várva

Reggeli kászálódó csoportkép a felszálló ködben. A hamvadó tábortűz mellett a szedett-vedett társulat próbálja összeszedni magát. Az áhított kompra várnak, amely bármikor megérkezhet. Sajnos vannak olyanok, akik már alig képesek talpra állni.

Rosszat sejtetően szovjet katonai teherautó közeleg. A már ismert magyar őrmester a két civillel és orosz katonákkal fölényesen pattogva intézkedik. Egy tucatnyi embert szednek össze, köztük Edét is. Felterelik őket a teherautóra. Nem adnak magyarázatot. Az egyik civil annyit árul el, hogy belépéskor a határnál megadott adataik hiányosak. Az őrmester fasisztázva és a cifra káromkodások tárházát felsorakoztatva pofozkodik, és lefoglalja pokrócaikat.

Olvasd el ezt is: Belvárosi bordély emléke https://hiszemhalatom.hu/2025/11/15/belvarosi-bordely-emleke/

Hangulatvideó: https://youtu.be/EjB51nOUwqw